Arany Bálint


Arany Bálint (Rinyaújlak, 1901. - Budapest, 1987.)

Apja a rinyaújlaki református elemi iskola igazgató- tanítója volt. Nyolcan voltak testvérek, négy fiú, négy lány.A legidősebb fiú volt Arany Bálint.A csurgói református gimnáziumban érettségizett. Az az útravaló, amelyet itt kapott, kihatott egész életére, segített egyetemi tanulmányai alatt, a Svéd Golyóscsapágy Részvénytársaságnál 58 éven át végzett mérnöki munkájában A budapesti műegyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1925-ben. A Svéd Golyóscsapágy Rt. (SKF) alkalmazta 1929-ben. Mint tervezőmérnök jelentős szerepe volt a golyóscsapágyak magyarországi elterjesztésében. 1935-ben feleségül vette Köpeczy Ilonát. A II. világháború idején a bémetellenes tevékenységet folytató Magyar Közösség tagja volt. Része volt a Turul Könyvkiadó és a Magyar Út c. hetilap anyagi megalapozásában és fejlesztésében. 1945-től a Független Kisgazdapárt (FKgP) központjában dolgozottszervezőtitkárként. 1946 decemberében letartóztatták a Magyar Köztársaság és a demokratikus rendszer megdöntésére szervezett összeesküvés vádjával. A konstruált műperben (Magyar Közösség- per) előbb halálra ítélték, majd az ítéletet 12 évi fegyházbüntetésre változtatták. 1956-ban szabadult, jogilag rehabilitálták, folytatta mérnöki munkáját, de rendőri zaklatások kísérték élete végéig. Könyve Koronatanú (Emlékirat 1945-57) címmel jelent meg Budapesten. Özvegye 1993. június 8-án arra is emlékezve, hogy férje tanulmányait milyen jótékonyan segítette a Soltra Alajos Alapítvány támogatása, alapítványt tett csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium javára a magyar nyelv és irodalom, történelem, latin és görög nyelv tanulmányozásában kiemelkedő eredményt elért tanulók számára, az e tantárgyak tanítását segítő eszközök beszerzésére. Halálának 10. évfordulója emlékére a Budapest, Abonyi u.6. sz alatti lakóház falán Arany Bálint- emléktáblát avatott Dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke. Az ünnepségen a csurgói református gimnázium is képviseltette magát. (Dr.H.J.)

 
 
 

Könyvtári bejelentkezés


 

Könyvajánlók

 

Közösség