Bódi Ferenc Dr.

( gimnáziumi tanár )

Bódi tanár úr kötetei a Csurgói Könyvtár sorozatban
Bódi Ferenc Dr. (Makó, 1909. - Budapest, 1993.)

Makón született 1909-ben. Gimnáziumba is a szülővárosában járt. A szegedi Ferencz József Tudományegyetemen folytatta tanulmányait. Először naponta bejárt, majd kollégista lett. 1928-ban kiváló alapvizsgai eredménye alapján felmerült a felvétele a bécsi Collegium Hungaricumba. Kogutowitz Károly a Dunántúl és a Kisalföld tájföldrajzának megírásához magához vette fizetett munkatársnak. 1933-ban Bécsbe került németet tanulni. Innen hívta haza Imre Sándor Nagykőrösre tanárnak. Innen hazatért Makóra, és magántanítással foglalkozott. 1935-ben neveléstudományokból és általános földrajzból doktorált. 1936-ban pályázat és versenytanítás után választották meg Csurgón. Dr. Matoltsy Sándor az igazgatótanács elnöke számított rá, sok munkával bízta meg. A díszteremben levő alapítási kép alkotója, Merész Gyula életét és az iskola másfél évszázados történetét is megírta. Mindkét munka a Csurgói Könyvtár sorozatban jelent meg. Az egyházmegyei levéltár és könyvtár gondozója is lett. Diákjaival megíratta a „Mit tudok lakóhelyemről” című dolgozatokat. Ezek hiánytalanul megvannak az iskola Nagykönyvtárában. A háború után a bolgárok intézkedésére megalakított Városi Nemzeti Bizottság elnökévé választották. E minőségében került a Nemzeti Parasztpárt képviseletében nemzetgyűlési képviselőnek a Parlamentbe. Csurgón történelmet, földrajzot, szépírást, gazdaságtant, bölcseletet, honvédelmet tanított. 1947-ben Budapestre rendelték a Vallás- és Közoktatási Minisztériumba, majd az óvónő- és tanítóképzés több intézményében töltött be fontos szerepet. 1974-ig az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának volt szakvezető tanára történelemből. 1993 februárjában csendesen, felesége Hadik Magda karjai között hunyt el. Február 23-án a Kerepesi Temető Nemzeti Pantheonjában helyezték örök nyugalomra. Szászfalvi László csurgói lelkipásztor, Csurgó város polgármestere végezte a temetési szertartást. A tanítványok nevében Dr. B. Major Pál búcsúztatta.  (Dr. H.J.)

 

 
 
 

Könyvtári bejelentkezés


 

Könyvajánlók

 

Közösség