Bódis József Dr.

( rektor, professzor )

Bódis József rektor
Bódis József Dr. (Csurgó, 1952. - , .)

Csurgón, a Basakúti utcában nőtt
fel. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában végezte általános iskolai, a
Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban középiskolai tanulmányait. 1971-ben érettségizett. Itt a szintén
egyetemi tanárrá- lett Seffer Istvánnal (akivel padtársak is voltak) Pókos
Ferenc tanár úr kedvenc tanítványa volt. Kémiából
országos negyedik helyezést ért el. Fizikából Frankl Péter matematkus zsenit is
megverte, de történelem versenyt is nyert. Édesapja három szakmát (pék,
cukrász, szakács) szerzett. Sokat olvasott, munkahelyén, a csurgói
kenyérgyárban kétszázötven- háromszáz rózsát telepített. Tudatosan készült az
orvosi pályára A tudományos diákkör egyetemi titkáraként élt harmadévtől
végzésig. A szülészetet választotta. Az ő munkacsoportjuk hozta össze
Magyarországon az első lombikbébit. Pécsett az Édesanyák útjára került.
1989-ben védte meg kandidátusi értekezését, tíz évvel később nagydoktori
disszertációját. Még nem volt ötvenéves, amikor kinevezték egyetemi tanárnak.
Tudományos közleményeinek száma közel kétszáz, társszerzője a
Betegségenciklopédia című kötetnek.
2010-ben a Pécsi Tudományegyetem rektorává nevezték ki. 2011. január 22-én a
Magyar Kultúra Napján a városi ünnepség szónoka volt. Elmondta, olyan
környezetben nőtt fel, ahol az ember számára természetes volt a munka. Büszke
arra, hogy Csurgóról indult, lélekben mindig csurgói marad. A csurgói
gimnáziumot fantasztikus nevelő intézménynek tartja, mert egyformán tudott
bánni a közepes képességű és kiemelkedő diákokkal is. (Dr.H.J.)

 
 
 

Könyvtári bejelentkezés


 

Könyvajánlók

 

Közösség