Bodola László

Névváltozatok
gimnáziumi tanár, igazgató (1883-1925) és óraadó tanítóképző intézeti tanár (1899- 1900)
Születési hely
Háromszék
Halálozás helye
Sepsiszentgyörgy
Halálozás dátuma
1931

Erdélyben, Háromszéken született. Elemi és gimnáziumi tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégiumban és a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte. Tanári munkáját Csurgón kezdte meg 1883-ban a református főgimnáziumban. Az Erdélyiek, dr. Vida Károly, Kondor József, Nagy József és Bodola László nagyjából egy időben jöttek Csurgóra, és új színt hoztak a gimnázium életébe. Bodola Lászlót kedvelték diákjai, mert remek közvetlenséggel tanította a fizikát, könyvet alig használtak, magyarázat és jegyzetek után tanultak, és mégis tudtak. Szép, csillagos estéken kivitte a teleszkópot és az osztályt a régi gimnázium (ma Városi Múzeum) előtti piactérre, csillagvizsgálást, asztronómiai magyarázatokat tartott.  1900-től 1917-ig az internátus vezetőtanára volt. A rend könyörtelen mestere és őre volt, a bentlakóknak nemcsak felügyelője, hanem valódi édesatyja. Tündérkertet varázsolt a százados falak környezetében. A jelenlegi iskolaépület építési munkálatait ő felügyelte. 1917-től 1925-ig a gimnázium igazgatója volt. 1925-ben beállott betegségéig lelkes odaadással látta el tisztét, és nyugalomba vonulván, nemsokára visszaköltözött szülőhazájába, Erdélybe, ott, Sepsiszentgyörgyön élve fivérének és csalágjának gondos ápolásában. 1931. január 24-én költözött el az örök hazába. Sírja itt van a szemerjei temetőben. A csurgóiak virágját 2004- ben és azóta minden évben Szász Éva elhelyezi a sírján.  (Dr. H.J.)