Császár Elemér

Névváltozatok
fizikus
Születési hely
Gige
Születési dátum
1891
Halálozás helye
Budapest
Halálozás dátuma
1955

Édesapja, Császár István Gigén volt református lelkész. 1902-től 1910-ig a csurgói református gimnázium kiváló tanulója volt,1910-ben jelesen érettségizett. A budapesti és a berlini tudományegyetemen tanult. A budapesti tudományegyetem fizikai intézetében tanársegéd majd adjunktus lett (1921-1938), a sugárzástan (1924-től) és a gazdasági fizika (1930-tól) magántanára, majd a műszaki egyetem magántanára lett (1935-1938). A pécsi Erzsébet Egyetem orvosi karán a fizika nyugalmazott rendkívüli (1938), majd nyugalmazott rendes tanára (1940-től). Elsősorban az elektromágneses sugárzások vizsgálatával foglalkozott, új módszert szerkesztett és szabadalmaztatott a röntgensugárzás energiájának mérésére (1935). 1928-tól volt a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Tagságát 1949-ben megszüntették, majd 1989-ben posztumusz helyreállították. Az 1929-ben megalakult Csurgói Öregdiák Szövetség alelnöke volt. Az 1931-ben megjelent Csurgói diákalbumba tanulmány írt A hangosfilm címmel. Ma már a szülőfalujában sem tudják, hogy fiútestvére is volt, és mi több, Császár Jenő is Csurgón érettségizett 1907-ben. Dr. Vértes László ny. főorvos kezdeményezésére szülőfalujában az egykori református elemi iskola falán emlékülés keretében márványtáblát helyeztek el a tiszteletére: „Dr. Császár Elemér (1891-1955) Gige szülötte, tanszékvezető, egyetemi tanár, akadémikus, intézet igazgató professzor. Gige Község Önkormányzata 2006 augusztus.”   (Dr.H.J.)

Kapcsolódó írások
A fekete sugárzás újabb elméleti és kísérleti vizsgálata / Császár Elemér, 1918
A hangosfilm / Dr.Császár Elemér. -Csurgó: Csurgói Ref. Csokonai Vitéz Miihály Reálgimnázium Öregdiákjainak Szövetsége, 1931 (szerk. Écsy Ö. István) (könyvtárak, jelzetek: Csurgói ref.gimn. 13404
A röntgensugárzás és gyakorlati alkalmazása / Császár Elemér, 1934
A sugarak világa / Császár Elemér, 1937
Kapcsolódó internetes írások
Császár Elemér a Tudósnaptárban|http://www.kfki.hu/physics/historia/localhost/egyen.php?namenev=csaszare