Fekete György Dezső

Névváltozatok
belsőépítész
Születési hely
Zalaegerszeg
Születési dátum
1932
Halálozás helye
Budapest
Halálozás dátuma
2020

Édesanyja, Rácz Katalin az iskola diákja, nagyapja, Rácz Dezső pedig tanára volt. A főiskola befejezése után az ÁÉTV-ben volt irányító tervező, majd 1964-től szabadfoglalkozású iparművész, 1980 és 1983 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója, 1986 és 1989 között az Iparművészeti Vállalat műszaki vezetője. 1990 és 1994 között a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium helyettes kulturális államtitkára volt, majd parlamenti képviselő 1998-ig. 1997-től egyetemi tanár a Soproni Egyetemen, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke. A Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Művészeti alkotómunkája a belsőépítészet csaknem minden területét átfogja. Számos múzeumi installációt, középületbelsőt, református templombelsőt, iskolát üdülőt, művelődési házakat és külföldi magyar kiállításokat tervezett. Szakírói munkássága jelentős. Cikkeket,tanulmányokat írt a MÜV, Ipari Művészet, Ipari Forma, Magyar Építészet, Lakáskultúra, Hitel, Kapu, Faipar stb. számára. 1993-ban újraindította a Magyar Iparművészet című folyóiratot. Környezetkultúrával foglalkozó hat tévé sorozat (67 adás) forgatókönyveinek volt írója és műsorvezetője. Több évtizeden át aktív szakmai, közéleti tevékenységet fejtett ki. 1986-89 között a Képző-és Iparművészek Szövetségének alelnöke, 1993-94 között a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, 1995-től a Magyar Örökségeket Megnevező Bizottság társelnöke, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke. Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia elnöki tisztét tölti be. Egykori iskolája, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium Ifjúsági Könyvtára bútorzatát (polcok, olvasóasztalok, vitrines kölcsönzőpult, számítógépes boxok, galéria, folyosói kiállítószekrények) díjmentesen tervezte meg 1998-99-ben. (Dr.H.J.)

Kapcsolódó írások
Ezredvégi kíváncsiságok / Fekete György. -Budapest: , 1999
Ezredvégi tűnődések Beszélgetések barátaimmal / Fekete György. -Budapest: Kairosz Kiadó, 1997 (könyvtárak, jelzetek: Csurgói ref.gimn.
Székfoglaló / Fekete György. -Budapest: Kráter Műhely Egyesület, 1992 (könyvtárak, jelzetek: Csurgói ref.gimn. 3875
Színes lakások, lakásszínek / Fekete György. -Budapest: , 1968
Kapcsolódó internetes írások
Fekete György|http://artportal.hu/lexikon/muveszek/fekete_gyorgy
Fekete György a Szerelmes földrajz c. dokumentumfilmben|http://80.249.172.27/video/2011_17/10010025303223.wmv