„Nagy elődök emlékére… a kisebb utókor”

kvtadmin : 2012. 06. 16.

Kiállítás a 220 éves évfordulóraAz egyházkerület fennállásának 400., iskolánk alapításának 220. évfordulója alkalmából ünnepi közgyűlést rendezett Csurgón a Somogyi Református Egyházmegye. Iskolatörténeti kiállításunk erre az alkalomra készült el 2012. június 16-án. Nem lehet a két évszázados múlt minden lényeges eseményét hét tárlóban bemutatni, ezért a csomópontokat, jeles történelmi eseményeket vettük figyelembe a tárgyi és írásos emlékek összegyűjtése során. Igyekeztünk elkerülni az ismétléseket is, hiszen a főépület földszinti folyosóin található tárlókban több témát (Festetics, Csokonai, épületeink története, Csurgói Könyvtár, öregdiákszövetség) már részletesen feldolgozva láthatunk.

A kiállítás érdekessége, hogy a kezdeti évek eredeti dokumentumaiból többet most mutatunk be először a könyvtáron kívül: ilyen pl. az alapítólevél egykorú másolata, egy egyházmegyei gyűlés jegyzőkönyve 1800-ból, benne határozat az oskola pecsétjének formájáról és Csokonai fizetségéről, gimnáziumi bizonyítvány 1835-ből stb.