Három város négy versenyző

A három Festetics-város közül Keszthely rendezte 2012-ben a nemes versengést. Iskolánkat Molnár Beatrix, Szabó Anita, Szabó Laura és Csekő Tibor képviselték. Az előzetesen elkészítendő 10 perces iskolát bemutató versenyfilm Kóta Péter segítségével készülhetett el. Még a tavaszi szünetüket is tanulással töltötték diákjaink a siker érdekében, ami nem is maradt el: harmadik helyezést ért el a csurgói csokonais csapat. Felkészítő tanár: Violáné Bakonyi Ibolya könyvtáros volt.







2011. december 13-án tartotta a „Somogyi könyvtárak a képzett emberért” projekt zárórendezvényét a kaposvári Megyei és Városi könyvtárban a TÁMOP pályázatban résztvevő somogyi könyvtárak konzorciuma. Az iskolánkból Kovács József igazgató utazott Kaposvárra. A Kapos Televízió internetes oldalán rövid összefoglalót is láthatunk az eseményről.
Lassan egy éve már, hogy Dr. Hegedűs Béla öregdiákunk rendszeresen elküldi számunkra a Magyar Csillagász Egyesület lapját. Ugyancsak tőle kaphattuk meg a Meteor évkönyvet és más csillagászati kiadványokat, hogy minél alaposabb munkát végezhessen csillagász körünk.

2011. június 29-én Pécsett mutathattuk be a szakma tagjai számára
a nyertes TÁMOP-os pályázatunk eredményeit az egyházi könyvtárak egyesülésének közgyűlésén.
Az előadás prezentációja az EKE honlapjáról megtekinthető. (
Iskolánk dísztermében 2011. június 2-án, áldozócsütörtökön rendeztük az idei utolsó író-olvasó találkozót a TÁMOP-pályázat részeként. Egy bibliai történet adta a keretet ahhoz a találkozóhoz, amely az 1-6. osztály és az írónő között zajlott sok mozgással, dallal, képpel fűszerezve.A délelőtt folyamán a foglalkozást tartó szerző, a Parakletos Alapítvány és más egyházi kiadók könyveiből is válogathattak az érdeklődők.