Iskolai Könyvtári Világnap a Csokonaiban

kvtadmin :

2018. novemberében ismét megünnepeltük az Iskolai Könyvtárak Világnapját, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet, mennyi jó dolgot lehet csinálni egy iskolai könyvtárban. 10-én, pénteken az alsó tagozatosok látogattak a könyvtárba. Könyveket kerestek, abból várat építettek, ismerkedtek a Négyszögletű Kerek Erdő lakóival, virágos énekkel lepték meg a könyvtárost és segítőit.

13-án, kedden vendégünk érkezett: dr. Széplaki György, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának nyugalmazott oktatója, író, tankönyvíró, aki az olvasás szépségéről, értelméről, „gyönyörűségéről” beszélt; délelőtt a felső tagozatosoknak, délután a tantestület tanárainak és az érdeklődőknek. Ajándékot is hozott: 33 egész egyharmad c. ifjúsági regényét és Levelek az irodalom tanításáról c. módszertani könyvét.

Az iskola diákjai ezen a napon vehették át az új levéltári termet, melyet a gimnazisták helytörténeti totó kitöltésével avattak fel. A terem üveges szekrényeiben erre az alkalomra kitettük Festetics György, Nagyváthy János, Sárközy István leveleit. A felsősök birtokba vették a „Kis tudósok kiskönyvtára” 180 kötetes természettudományos gyermekkönyv-gyűjteményt, melyet Kutasiné Molnár Boglárka kaposmérői lelkész közvetítésével Viski Lajosné gyülekezeti tag ajánlott fel. Megemlékeztünk az októberben 5 éve elhunyt öregdiákunkról, Für Lajosról is, az ő könyveit (tavaly felesége hozta el Csurgóra), külön polcon helyeztük el.

Kicsik és nagyok egyaránt nagy érdeklődéssel vették kézbe a Matoltsy Könyvtárpártoló Alapítvány által vásárolt 12 db e-bookot, melyen a vásárolt 500 e-könyvön kívül már Széplaki György ifjúsági regényét és Arcvonások c. önéletrajzi művét is  olvashatjuk.

Három napra restaurátor műhellyé alakult át iskolánk Nagykönyvtára

kvtadmin :

A néhány nap mérlege. Közel 500 könyv konzerválása, ebből 94 bőrkötésű, 10 pergamenkötésű, 77 vászonkötésű és 228 papírkötésű könyv helyreállítása történt meg. Négy szakember dolgozott e néhány napon gyakorlatilag megállás nélkül. Köszönjük Berényi Katalinnak, Helliné Lukács Juditnak, Gy. Molnár Kerstinnek és Mezeiné Victor Erzsébetnek a szép és lelkiismeretes munkáját. Reméljük, hogy 2019-ben folytathatjuk és befejezhetjük a teljes állomány folyamatos állományvédelmét. A közel  félmilliós fedezetet a Matoltsy Könyvtárpártoló Alapítvány biztosította.

                                 restaurátorok munka közben                         restaurátorok munka közben

180 kötetetes könyvadománnyal érkezett az öregdiák

kvtadmin :

Dr. Molnár IstvánDr. Molnár István emeritus professzor egykori szeretett iskolájának sorsát szívén viseli napjainkban is. Rendszeres látogatója a csurgói alma maternek. Sokféle módon próbálja segíteni azt az iskolát, ahol elmondása szerint óriási tanáregyéniségek tanították őt. Az eddigi adományaival együtt, már több száz kötettel ajándékozta meg a Csokonai diákkönyvtárát. A most elhozott közel kétszáz kötetes adományban gondosan válogatva elsősorban a történelmet népszerűsítő könyveit hozta el a csurgói diákoknak. Úgy alakult az élete, hogy a nagy világnyelvek mellett beszélte az arabot, a szuhaélit. Talán ezért gondolva a nyelveket tanulókra, a spanyol nyelv tanulásához szükséges kötetekkel is ellátta iskolánkat. Ezúton is nagyon köszönjük az értékes könyvcsomagot!

Für Lajos könyvei Csurgón

kvtadmin :


Fur Lajos konyvei

Híres öregdiákunk, Für Lajos végakaratát teljesítette 2018. október 9-én felesége, dr. Bíró Friderika néprajzkutató. Az agrártörténész, politikus, az MTA doktora 1949-ben érettségizett a csurgói gimnáziumban. Meghagyta, hogy minden könyvből, melyet ő írt vagy szerkesztett, kerüljön egy példány hajdani iskolája könyvtárába. Dr. Bíró Friderika ehhez tett még egy  jutalomkönyv-csomagot, és néprajzi könyveit is elhozta. Mindezen felül ajándék volt számunkra a vele való találkozás, beszélgetés is!

Matos Zoltán öregdiákunk könyvadománya

kvtadmin :

Képtalálat a következőre: „könyvajándék”Ezúton szeretném megköszönni Matos Zoltán tanár úrnak, egykori öregdiákunknak az alábbi könyvtári adományait! Különösen kedves kötet, melyet ő írt a diákutódoknak! További jó munkát kívánunk innét Csurgóról és még sok ilyen értékes művet, ami a kezed munkáját dicséri!

 

Ringler András Régi ötletek, új megoldások: A Mozaik kiadó gondozásában megjelent matematikai és fizikai tárgyú dolgozatok
Lengyel-magyar történelmi olvasókönyv
Tiszántúli egyházkerületi körkép
Üzenet a Kálvin-térről: Egyh.községi lap tanévnyitó szám iskolánk fotójával
Brenyó Mihály: Kalmár László Matematikaverseny feladatai és megoldásai 3-4. osztály
Végh Tamás: A Nagy szabadítás: A Biblia üzenete 4 képben
Pintér Zoltán: Történelmi vaktérképgyűjtemény
Carl Mitchell: A keresztyén otthon
Fizika tankönyv – Műszaki Könyvkiadó, 2001. – CA 0046
dr. Máder Attila-Matos Zoltán: Érettségi mintafeladatsorok matematikából: 12 írásbeli emelt szintű feladatsor

KÖSZÖNET AZ AJÁNDÉKOZÓKNAK!

kvtadmin :

Könyvtárunk teljes stratégiai fejlesztését megvalósíthatjuk abból a gazdag adományból, melyet néhai Matoltsy Gedeon – Gida bácsi – végrendelete alapján Tóth Ildikó – az örökség kezelője - juttatott el könyvtári alapítványunkhoz. Az első fejezetben a teljes informatikai fejlesztés megvalósítása a célunk, hogy lecseréljük a már elavult számítógépes hálózatot és gépparkot, hogy a diákok hozzáférhessenek az internethez. Lehetőséget kaptunk arra is, hogy az új könyvek piacán bevásároljunk, hogy elektronikus könyveket vásárolhassunk és ezeket a diákok számára elérhetővé tegyük a számítógépeken. Ezúton is megköszönjük Tóth Ildikó asszonynak, hogy eljuttatta hozzánk Gida bácsi ajándékát és dr. Fekete László ügyvédnek, hogy folyamatosan segítette a technikai részletek bonyolítását.

A Somogy Csurgón

kvtadmin :

SomogyMegújult és újraindult Somogyország kulturális folyóirata, a Somogy. Ebből az alkalomból könyvtárunk vendége volt prof. dr. Szakály Sándor történész, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke, dr. Bába Iván főszerkesztő, dr. Varga Csaba jogfilozófus, Gyetvai Mária szlavista, külpolitikai elemző. A vendégeket iskolánk diákjainak műsora fogadta Berzsenyiről, Csokonairól és Festeticsről szóló versekkel. Az iskola részéről Kovács József igazgató úr, a város nevében dr. Horváth József alpolgármester, nyugalmazott tanárunk köszöntötte a megye kulturális folyóiratát. Sajnáljuk, hogy a meghívottak nagyobb része nem tudott jelen lenni a bemutatón.

A Berzsenyi Társaságtól és dr. Varga Csabától 30 darab könyvet, a Somogy c. folyóirat tavalyi évfolyamát és az idei első számát megkapta könyvtárunk.

Ezúton is kérünk minden irodalom- és kultúrapártoló csurgóit, hogy ha teheti, támogassa a folyóiratot előfizetésével (1600 Ft) – értéket véd és értékes irodalomhoz jut egyúttal!

Lúdas Matyi - Könyvtármozi újra

kvtadmin :

KonyvtarmoziFazekas Mihály születésének 250. évfordulóján a Lúdas Matyi című rajzfilmmel emlékeztünk Csokonai és Kazinczy jóbarátjára a második könyvtármozi kapcsán. Megtudhatták a jelenlevők, hogy a botanika is szívügye volt Fazekasnak és már 1807-ben megjelent Magyar fűvészkönyvük, melyet  Diószegi Sámuellel készítettek el. Az 1979-ben Dargay Attila rajzaiból készült filmváltozatot láthatták az érdeklődő felső tagozatos diákok. A „cukoreső” ezúttal sem maradt el, hiszen minden filmmel kapcsolatos kérdésre megválaszoltak a jelenlévők. Folytatása következik, de hogy mivel, az még titok.

Költők a könyvtárban

kvtadmin :

2016. február 25-én meglátogatta könyvtárunkat is iskolánk irodalmi sorozatának két vendége, Ayhan Gökhan és felesége, Izsó Zita. Örömmel vették kézbe és simogatták meg Arany János és Csokonai eredeti leveleit.Lehet, hogy vers lesz a találkozásból? Örömünkre szolgált, hogy ez alkalomból megkaphattuk Izsó Zita verseskötetét is ajándékba.

Ayhan Gökhan

IZSó Zita     "Soha nem tudod meg,

  melyik mondathoz vettem volna eredetileg

ezt a lélegzetet.

ahogy azt sem, hogy bennem

a rejtett alany mit állít -

és hogy nélküled egészen

tárgytalanná válik."

                                                                          (Izsó Zita: Mondatrészek)